A Miniszterek Tanácsa a minap megszavazta az úgynevezett SoHO-rendeletet, ami komoly aggodalmakat váltott ki az életvédők körében. Az Egy Közülünk Szövetség azt hangsúlyozza, hogy az új szabályozás egyszerűen aláássa az embrionális sejtek értékét, amikor azokat mint „emberi eredetű anyag” kategorizálja, ezzel pedig egy sorba helyezi a vérrel, a szövetekkel és az ivarsejtekkel.
Megfigyelők most arra figyelmeztetnek, hogy az elfogadott szabályozás megnyitja a kaput az uniós szintű embriópiac előtt. Az ivarsejtek, embrionális sejtek és az embriók határokon átívelő cseréjének előmozdításával az Európai Unió ténylegesen piacot teremt az embriókereskedelem számára, ami komoly etikai aggályokat vet fel.
Pablo Siegrist, az Egy Közülünk Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel az EU súlyos mértékben csorbítja az embriók emberi méltóságát, valamint védelmét és veszélyes mértékben segíti elő az embercsempészetet. „Ez a szabályozás, amely megkönnyíti a legkisebb emberi lényekkel való kereskedést, súlyos visszalépést jelent az etikai normák terén.
Az emberi embriók méltóságát meg kell őrizni, nem szabad puszta kereskedelmi anyaggá csorbítani státuszukat” – fogalmazott az elnök.
Az, hogy a rendelet az embrionális sejteket és ivarsejteket más, emberi eredetű anyagokkal azonos kategóriába sorolja, figyelmen kívül hagyja az emberi embriókat övező egyedi és jelentős etikai megfontolásokat. Ráadásul etikátlan perspektíváját minden tagállamra rákényszeríti, megkérdőjelezve az embriók státuszára vonatkozó jogalkotási szabadságukat, amit az Oviedói Egyezmény elviekben biztosít.
Az Egy Közülünk jelenleg azon dolgozik, hogy megerősítse Európa valódi értékeit, amelyek tiszteletben tartják és megóvják az emberi embriókat. Ennek keretében állampolgári felhívást fogalmaztak meg, melyben felszólítják az uniós döntéshozókat, hogy újra vegyék védelmükbe az ember méltóságát.
A kezdeményezést ezen a felületen bárki aláírhatja.
Forrás: The European Conservative
Nyitókép: Shutterstock