A válasz erre biológiai és liturgiai egyszerre. Pontosabban a biológiai voltunk határozza meg liturgiai szerepünket és nem fordítva. Pál szavai az 1Tim 2,12-13-ban is visszavisznek minket a teremtési rendhez. Ádám és Éva történelmi személye normatív az élet valamennyi területén. Ádám férfi volt Éva pedig nő. Ádámnak egy felesége volt (poligámia kizárva) a felesége pedig Éva és nem Béla (homoszexualitás kizárva) és folytathatnám. Pál, amikor a gyülekezet vezetőihez írja a levelét az istentisztelet rendjét illetően, akkor épp e teremtési rendre hivatkozik. Isten megteremtette a világot és annak közepébe egy kertet épített egy magaslaton. E kert volt Isten szentélye, ahol Isten találkozott az emberrel. Megteremtette az embert: először Ádámot és utána Évát. Mire teremtette Isten az embert? A Szentháromság Isten imádatára. Ahogy a Fiú (Igazság) és a Szentlélek (Lélek) imádja az Atyát, úgy kell az embernek is imádni őt igazságban és lélekben. Ehhez az imádathoz kellett Ádámnak elsősorban egy segítőtárs és csak másodsorban a szaporodáshoz és uralomhoz.
Isten elmondja az első emberpárnak, hogy minden fa gyümölcse jó az evésre, de csak Ádámnak mondja el, hogy melyik fa gyümölcséből nem lehet enni. Sőt, csak Ádámnak mondja, hogy őrizze (védelmezze) és művelje a kertet, ami azt jelentette, hogy neki kellett védelmeznie Évát is (1Móz 2,15). Vagyis a teremtés rendjében éppen Ádámnak kellett volna tanítania Évát arra, hogy hogyan kell Istent imádni és az asszonynak kellett volna rá hallgatnia. Ez a papi feladat: védelmezni és őrizni Isten szentélyét. Ehelyett Ádám nem védelmezte feleségét és hagyta hogy egy betolakodó jusson be Isten szentélyébe és megtévessze őt. Amikor Isten kérdőre vonja őt, akkor „Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!” Ádám bűne volt, hogy Isten helyett a feleségére hallgatott, aki viszont azért mondta, amit mondott, mert nem védte meg Ádám a kígyótól és hagyta, hogy az megtévessze. Pál később erre is utal, amikor megtiltja, hogy az asszony a férfit tanítsa vagy hogy uralkodjon felette és amikor azt mondja „Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.” (2Kor 11,3).
A teremtés rendje tehát egyértelműen arra mutat, hogy a férfi az egyetlen, aki papi feladatot lát el, hiszen Isten egyedül őt bízza meg a tanítással és védelemmel. Ezt a mintát követték a papok is Mózes és később a templom idejében és ezt követte az újszövetség is azzal, hogy az egyházban a presbiter és a diakónus csak férfi lehetett.
De mi a helyzet az olyan tanító (próféta) asszonyokkal mint Miriám (2Móz 15,20), Debóra (Bírák 4-5), Hulda (2Kir 22,14) vagy az újszövetségben Anna (Lk 2,26)? Nos éppen ez, hogy ők próféták voltak és nem papok. A biblia sehol sem ír papnőkről. A próféták szerepe a tanítás és a nép vezetése, de a pap feladata Istent képviselni a nép felé és az áldozatokat bemutatni. Ez sok és sokféle áldozat (sákramentum) bemutatásában volt jelen az ószövetségben majd pedig csak kettő sákramentumban az újszövetségben: a keresztségben és az úrvacsorában. Hozzáteszem, talán éppen ez is okozhatja a mai képzavart, mert a reformáció óta a protestáns egyházak liturgiai és sákramentális gyakorlata teljesen megváltozott. A sákramentumokat van ahol évente, negyedévente esetleg havonta egyszer kiszolgáltatják, ami azt jelenti, hogy az év nagy részében az istentisztelet központi eleme a prédikáció (prófétálás, tanítás). Egy-egy ilyen istentisztelet éppen ezért nem is más mint egy megdicsőült bibliatanulmányozás. A biblia tanítását pedig Isten nem tiltja a nőknek egyéb kontextusban.
Ezért is lehetnek nők teológusok és vezethetnek bibliatanulmányozást is. Hiszen ebben olyanok, mint a hajdani prófétanők. Egyetlen egy dolgot nem tehetnek: nem vehetik fel a papi szerepet, vagyis tilos bármilyen hivatalos tisztségben részt venniük az istentiszteleten és sákramentumokat kiszolgáltatni.
Ennek pedig a fentieken túl egészen egyszerűen biológiai okai vannak. Jézus testben férfiként jött el és a lelkipásztor a Főpásztor képviseletében jár el az istentisztelet folyamán. A biológiai nő az ember dicsősége és mutat arra, hogy merre tartunk. Egyszer eljön majd az idő, amikor az örök dicsőségben Krisztus eljövetelekor a lelkipásztorok önként és boldogan átadják papi tisztségüket Krisztusnak és mint Menyasszony együtt fog az Egyház engedelmeskedni a Vőlegénynek. Ennek előképe már most a világban, a családban és a házasságban az asszony, aki engedelmeskedik férjének. A világ teremtése protologikus és a férfival kezdődik, Jézus is férfi volt de a világ vége eszkatologikus és az asszonnyal végződik, amikor az Új Jeruzsálem, a Menyasszony, az Anyaszentegyház hozzámegy feleségül a Vőlegényhez. Addig viszont a férfi férfi, a nő nő és mindketten másképpen szimbolizálják Isten képmását és hasonlatosságát. A lelkipásztor, mint Jézus képviselője, pedig csakis férfi lehet. Erre utal a teremtés sorrendje, ezt tanítja Mózes és a próféták és ezt a mintát látjuk az újszövetségben és ezt ismerte fel kezdetektől fogva az Egyház és ezért nem ordináltak soha asszonyokat papi hivatásba.
