Egy posztliberális jövő víziója

Patrick J. Deneen, amerikai politológus professzor Rezsimváltás című könyve nem csupán egy múltba révedő, nosztalgikus modernitáskritika, hanem egy posztliberális jövő reményteli víziója, amelyet minden tudatos kereszténynek el kell olvasnia.

Patrick J. Deneen professzorral két éve találkoztunk először, amikor az Axiomával rövid oktatóvideót készítettünk vele a liberalizmus bukásáról szóló könyvéről. A liberalizmus kudarca című kötete ugyanis világsiker lett, még a konzervatív nézetekkel nem vádolható Barack Obama is talált benne dicséretre méltót.

Deneen amerikai politológus, a Notre Dame Egyetem Politikatudomány Tanszékének professzora most újabb könyvet írt (Rezsimváltás) a témában. Ezúttal nem csak egy pontos diagnózist állít fel, hanem kidolgozottabb terápiát is javasol az Egyesült Államokat megfertőző betegségekre.

A szerző szerint az USA állapota romlik: nem születik elég gyermek, magas a gazdasági egyenlőtlenség és az eladósodottság, ráadásul számos függőség mételyezi a társadalmat.

Ha nem sikerül stabilizálni a helyzetet, akkor félő, hogy a ,,kevesek” és a ,,sokak” konfliktusa polgárháborús helyzetté fajul a világ legerősebb országában.

De mi okozza a kedvezőtlen változásokat?

Deneen megkülönbözteti a liberalizmus klasszikus és progresszív formáját. Előbbit a tradicionális arisztokráciát kiszorító új, oligarchikus elit képviselte, amely elsősorban gazdasági célok elérésében látta a haladást. A gazdasági növekedéshez szükséges kreatív rombolás azonban szélesebbre nyitotta a gazdagabbak és a szegényebbek közötti ollót, ami instabilitáshoz vezetett. A liberalizmus utóbbi, progresszív változatát egy mobilis, menedzseri elit támogatja, amely már tekintettel van a gazdasági egyenlőtlenségekre, ugyanakkor a társadalom morális átalakításában látja a haladást. A liberálisok mindkét típusa szkeptikus a társadalom többségével szemben. A klasszikus liberálisok azért, mert a többség felforgató társadalmi erőként veszélyt jelent rájuk, a progresszív liberálisok viszont azért, mert a társadalom többsége még mindig túl konzervatív ahhoz, hogy elfogadja a morális transzformáció projektjét.

Kép forrása: The New York Times

Az amerikai ,,laptop osztály” képmutató módon, a demokrácia és az egalitarizmus zászlaja mögé bújva őrzi kiváltságos helyzetét, miközben a szexuális forradalom, a kiüresített emberi jogok, és a korlátok nélküli bevándorlás következményeinek eltűrésére kényszerítené a társadalom többségét. Mindezt úgy, hogy az elit tagjai büszkén hivatkoznak teljesítményükre, városi enklávékban élnek, magániskolákba küldik a gyermekeiket, mindenhol otthon érzik magukat és nincs valódi kapcsolatuk az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozókkal. Nagyrészt ők töltik be a fontosabb állami pozíciókat, ők irányítják a médiát, a felsőoktatási intézményeket, és ők ülnek a nagyvállalatok igazgatótanácsaiban.

Ez a liberális elit a haszonélvezője az úgynevezett woke kapitalizmusnak, amely Deneen szerint egyesíti a fogyasztói mentalitást a hedonizmussal, és nyomást gyakorol az ennek ellenálló, többnyire hívő keresztény emberekre, sőt, néha már szuverén politikai szereplőkre is.

A közéleti kérdésekben hagyományosan passzív vállalatok ma már nyílt politikai üzeneteket fogalmaznak meg a mobilitás, az erköcsi rugalmasság és a fogyasztói mentalitás jegyében.

A szerző többek között Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás és Machiavelli nyomán amellett érvel, hogy a társadalom elitjének és az alacsonyabb osztályoknak eltérő erényei és különböző rossz hajlamai vannak. Az erényeket erősíteni kell, a rossz szokásokat pedig visszaszorítani. Az elitek ugyanis néha zsarnoki módon lépnek fel, és a gazdasági, társadalmi előnyök kisajátítása sem áll távol tőlük. Az alacsonyabb osztályba tartozók sérelmeik miatt könnyebben neheztelnek az elitre, haragjuk pedig forradalmi kockázatot rejt magában, különösen akkor, ha megvalósítják a többség zsarnokságát. Az elitek ugyanakkor lehetnek valódi arisztokraták is, akik felvállalhatják a nép lovagias szolgálatát. Ráadásul anyagi függetlenségük miatt azt is megtehetik, hogy ápolják és finanszírozzák a magaskultúrát. A népnek más erényei vannak, ezek közé tartozik az élet ritmusához való alkalmazkodás képessége, a nehézségek közepette tanúsított sztoikus jókedv, vagy éppen a józan paraszti ész.

A szerző szerint a klasszikus és a progresszív liberálisok bizalmatlanságát az is erősíti a néppel szemben, hogy ők a klasszikus liberalizmus által priorizált gazdasági növekedésnél fontosabbnak tartják a nemzeti ipar megóvását, a dolgozók jogainak hatékonyabb védelmét, és egy erősebb szociális háló kialakítását. A progresszív liberalizmus társadalmi hatásait pedig a keresztény és nemzeti identitás, az élet, és a gyermekek védelmével kívánják ellensúlyozni.

Akkor mi lehet a megoldás?

Deneen úgy véli, hogy a közjó érdekében egy gazdaságilag inkább baloldali, de társadalmilag inkább jobboldali berendezkedésre van szükség, amely a vegyes alkotmányt alkalmazza. Ezt hívja arisztopopulizmusnak, vagy más néven közjó alapú konzervativizmusnak, amely alternatívát jelent a liberális demokráciával szemben.

Nem osztályharcot hirdet a liberális elittel szemben, mint a marxisták, hogy a nép nevében megsemmisítsék őket, inkább a hétköznapi emberek józan eszére épít. Nem tartja ördögtől valónak a közjó érdekében történő állami beavatkozást. Támogatja a munkásokat azzal, hogy védelembe veszi a nemzeti ipart és korlátozza a bevándorlást.

A középosztályt azzal erősíti, hogy ellenálló társadalmi hálót hoz létre. Szembeszáll a faji és nemi alapú identitáspolitikával, ösztönzi a házasságkötéseket és a gyermekvállalást, miközben nemet mond a gyermekek szexualizálására és a pornográfiára.

Az ambíciózus célokat szerinte csak akkor lehet elérni, ha a nép politikai ellenállásával rákényszeríti az elitet a rezsimváltásra, vagyis arra, hogy vegye komolyan a hivatását, és valóban az egész társadalom javért fáradozzon. Ahogy Deneen fogalmaz: machiavellista eszközökkel arisztoteliánus célokért.

Nem könyvkritikát, hanem könyvismertetést szeretnék írni, ezért a kötet hiányosságai kapcsán csak két dolgot jegyeznék meg. Egyértelmű, hogy a posztliberális javaslat gyenge pontja a gazdaságpolitikai kidolgozottság hiánya, pedig a Deneen-féle vízióhoz jól teljesítő nemzetgazdaságokra van szükség. Az is világos, hogy a „kevesek” és „sokak” felosztás néha leegyszerűsítő, ezért nem teljesen alkalmas arra, hogy egy sokszínű társadalom minden problémáját leírjuk vele.

Deneen új kötete mégis méltó folytatása az előzőnek. A szerző kiválóan ismeri a liberalizmust, a marxizmust és a konzervativizmust. Nem csupán egy múltba révedő, nosztalgikus modernitáskritikát olvashatunk tőle, hanem egy posztliberális jövő reményteli vízióját.

Nyitókép: Shutterstock