Patrick J. Deneen professzorral két éve találkoztunk először, amikor az Axiomával rövid oktatóvideót készítettünk vele a liberalizmus bukásáról szóló könyvéről. A liberalizmus kudarca című kötete ugyanis világsiker lett, még a konzervatív nézetekkel nem vádolható Barack Obama is talált benne dicséretre méltót.

Deneen amerikai politológus, a Notre Dame Egyetem Politikatudomány Tanszékének professzora most újabb könyvet írt (Rezsimváltás) a témában. Ezúttal nem csak egy pontos diagnózist állít fel, hanem kidolgozottabb terápiát is javasol az Egyesült Államokat megfertőző betegségekre.

A szerző szerint az USA állapota romlik: nem születik elég gyermek, magas a gazdasági egyenlőtlenség és az eladósodottság, ráadásul számos függőség mételyezi a társadalmat.

Ha nem sikerül stabilizálni a helyzetet, akkor félő, hogy a ,,kevesek” és a ,,sokak” konfliktusa polgárháborús helyzetté fajul a világ legerősebb országában.

De mi okozza a kedvezőtlen változásokat?

Deneen megkülönbözteti a liberalizmus klasszikus és progresszív formáját. Előbbit a tradicionális arisztokráciát kiszorító új, oligarchikus elit képviselte, amely elsősorban gazdasági célok elérésében látta a haladást. A gazdasági növekedéshez szükséges kreatív rombolás azonban szélesebbre nyitotta a gazdagabbak és a szegényebbek közötti ollót, ami instabilitáshoz vezetett. A liberalizmus utóbbi, progresszív változatát egy mobilis, menedzseri elit támogatja, amely már tekintettel van a gazdasági egyenlőtlenségekre, ugyanakkor a társadalom morális átalakításában látja a haladást. A liberálisok mindkét típusa szkeptikus a társadalom többségével szemben. A klasszikus liberálisok azért, mert a többség felforgató társadalmi erőként veszélyt jelent rájuk, a progresszív liberálisok viszont azért, mert a társadalom többsége még mindig túl konzervatív ahhoz, hogy elfogadja a morális transzformáció projektjét.

Kép forrása: The New York Times

Az amerikai ,,laptop osztály” képmutató módon, a demokrácia és az egalitarizmus zászlaja mögé bújva őrzi kiváltságos helyzetét, miközben a szexuális forradalom, a kiüresített emberi jogok, és a korlátok nélküli bevándorlás következményeinek eltűrésére kényszerítené a társadalom többségét. Mindezt úgy, hogy az elit tagjai büszkén hivatkoznak teljesítményükre, városi enklávékban élnek, magániskolákba küldik a gyermekeiket, mindenhol otthon érzik magukat és nincs valódi kapcsolatuk az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozókkal. Nagyrészt ők töltik be a fontosabb állami pozíciókat, ők irányítják a médiát, a felsőoktatási intézményeket, és ők ülnek a nagyvállalatok igazgatótanácsaiban.

Ez a liberális elit a haszonélvezője az úgynevezett woke kapitalizmusnak, amely Deneen szerint egyesíti a fogyasztói mentalitást a hedonizmussal, és nyomást gyakorol az ennek ellenálló,  többnyire  hívő  keresztény  emberekre,  sőt,  néha  már  szuverén  politikai szereplőkre is.

A közéleti kérdésekben hagyományosan passzív vállalatok ma már nyílt politikai üzeneteket fogalmaznak meg a mobilitás, az erköcsi rugalmasság és a fogyasztói mentalitás jegyében.

A szerző többek között Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás és Machiavelli nyomán amellett érvel, hogy a társadalom elitjének és az alacsonyabb osztályoknak eltérő erényei és különböző rossz hajlamai vannak. Az erényeket erősíteni kell, a rossz szokásokat pedig visszaszorítani. Az elitek ugyanis néha zsarnoki módon lépnek fel, és a gazdasági, társadalmi előnyök kisajátítása sem áll távol tőlük. Az alacsonyabb osztályba tartozók sérelmeik miatt könnyebben neheztelnek az elitre, haragjuk pedig forradalmi kockázatot rejt magában, különösen akkor, ha megvalósítják a többség zsarnokságát. Az elitek ugyanakkor lehetnek valódi arisztokraták is, akik felvállalhatják a nép lovagias szolgálatát. Ráadásul anyagi függetlenségük miatt azt is megtehetik, hogy ápolják és finanszírozzák a magaskultúrát. A népnek más erényei vannak, ezek közé tartozik az élet ritmusához való alkalmazkodás képessége, a nehézségek közepette tanúsított sztoikus jókedv, vagy éppen a józan paraszti ész.

A szerző szerint a klasszikus és a progresszív liberálisok bizalmatlanságát az is erősíti a néppel szemben, hogy ők a klasszikus liberalizmus által priorizált gazdasági növekedésnél fontosabbnak tartják a nemzeti ipar megóvását, a dolgozók jogainak hatékonyabb védelmét, és egy erősebb szociális háló kialakítását. A progresszív liberalizmus társadalmi hatásait pedig a keresztény és nemzeti identitás, az élet, és a gyermekek védelmével kívánják ellensúlyozni.

Akkor mi lehet a megoldás?

Deneen úgy véli, hogy a közjó érdekében egy gazdaságilag inkább baloldali, de társadalmilag inkább jobboldali berendezkedésre van szükség, amely a vegyes alkotmányt alkalmazza. Ezt hívja arisztopopulizmusnak, vagy más néven közjó alapú konzervativizmusnak, amely alternatívát jelent a liberális demokráciával szemben.

Nem osztályharcot hirdet a liberális elittel szemben, mint a marxisták, hogy a nép nevében megsemmisítsék őket, inkább a hétköznapi emberek józan eszére épít. Nem tartja ördögtől valónak a közjó érdekében történő állami beavatkozást. Támogatja a munkásokat azzal, hogy védelembe veszi a nemzeti ipart és korlátozza a bevándorlást.

A középosztályt azzal erősíti, hogy ellenálló társadalmi hálót hoz létre. Szembeszáll a faji és nemi alapú identitáspolitikával, ösztönzi a házasságkötéseket és a gyermekvállalást, miközben nemet mond a gyermekek szexualizálására és a pornográfiára.

Az ambíciózus célokat szerinte csak akkor lehet elérni, ha a nép politikai ellenállásával rákényszeríti az elitet a rezsimváltásra, vagyis arra, hogy vegye komolyan a hivatását, és valóban az egész társadalom javért fáradozzon. Ahogy Deneen fogalmaz: machiavellista eszközökkel arisztoteliánus célokért.

Nem könyvkritikát, hanem könyvismertetést szeretnék írni, ezért a kötet hiányosságai kapcsán csak két dolgot jegyeznék meg. Egyértelmű, hogy a posztliberális javaslat gyenge pontja a gazdaságpolitikai kidolgozottság hiánya, pedig a Deneen-féle vízióhoz jól teljesítő nemzetgazdaságokra van szükség. Az is világos, hogy a „kevesek” és „sokak” felosztás néha leegyszerűsítő, ezért nem teljesen alkalmas arra, hogy egy sokszínű társadalom minden problémáját leírjuk vele.

Deneen új kötete mégis méltó folytatása az előzőnek. A szerző kiválóan ismeri a liberalizmust, a marxizmust és a konzervativizmust. Nem csupán egy múltba révedő, nosztalgikus modernitáskritikát olvashatunk tőle, hanem egy posztliberális jövő reményteli vízióját.