Az amerikai Képviselőház május elsején elfogadott egy olyan törvényjavaslatot, amely arra kötelezné az oktatásügyi minisztériumot, hogy a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség antiszemitizmusról alkotott definícióját alkalmazza, amikor a diszkriminációellenes törvényeket érvényesíti. Noha a polgárjogi törvény értelmében eleve elveszíthetik állami támogatásukat azok az oktatási intézmények, amelyekben diszkriminációra kerül sor, a mostani módosítás – az antiszemitizmus konkretizálásával – azt igyekszik biztosítani, hogy a zsidó származású személyek könnyebben élhessenek jogorvoslati lehetőséggel. A törvényjavaslatot egyébként azért tekintették indokoltnak, mert az elmúlt hetekben jelentősen megszaporodtak a gyakran erőszakba torkolló Izrael- és zsidóellenes tüntetések az amerikai egyetemeken.

Bár a törvényjavaslat kétpárti támogatással került elfogadásra (320 – 91 arányban), a tervezetet ért kritikák szintén mindkét oldalról érkeztek. A kritikát megfogalmazók (Alexandria Ocasio Cortez baloldali képviselőtől kezdve, Ben Shapiro ortodox zsidó politikai kommentátorig bezárólag) szinte egyöntetűen az antiszemitizmus definíciójának homályos, túlzottan általános voltára mutatnak rá.

De mi is az a definíció, amivel a törvény dolgozik?

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség meghatározása szerint ,,az antiszemitizmus a zsidók egy bizonyos felfogása, percepciója, amely a zsidók iránti gyűlöletként fejezhető ki. Az antiszemitizmus retorikai és fizikai megnyilvánulásai zsidók és nem zsidók felé és/vagy tulajdonukra, valamint zsidó közösségi intézményekre és vallási létesítményekre is irányulhatnak.”

A szervezet ezt követően több konkrét példát is említ az antiszemitizmus megnyilvánulására, melyek közül az egyik így szól: ,,Olyan szimbólumok és képek használata, amik a klasszikus antiszemitizmushoz köthetők (például az állítás, miszerint Jézust zsidók ölték meg vagy a vérvád) Izrael vagy izraeliek jellemzésére.”

Ez volt az a példa – ezen belül is a ,,Jézust zsidók ölték meg” rész, – amely többeknél kiverte a biztosítékot, tekintve, hogy az Újszövetség szerint a Jézus halálához vezető folyamatban a korabeli zsidó vallási vezetők szerepe megkerülhetetlen. Így akár az Újszövetség egyszerű felolvasása is antiszemitizmusnak minősülhet, mondják egyesek.

,,Az ortodox, bibliai kereszténységet – még az evangélium egyszerű hirdetését – is közvetlenül célozhatják ezzel a fajta nyelvezettel” – véli Albert Mohler, a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnöke.

A farizeusok merénylete vagy az üdvtörténet kibontakozása?

Érdemes tehát egy pillantást vetnünk Jézus halálának bibliai, teológiai kontextusára. A katolikus lexikon szerint a zsidó főtanács, a szanhedrin volt a legfőbb kormányzói és bírósági hatóság Júdeában, a római helytartók időszakában. Az Újszövetség leírása szerint márpedig ez a testület volt az, amely istenkáromlás vádjával halálra ítélte Jézust: ,,A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra!” (Máté 26,65-66).

A főtanács vallási vonatkozásban teljesen szabadon rendelkezhetett, halálos ítéletet azonban csak kimondhatott, ezért kellett átadniuk Jézust Pilátus helytartónak (Mt 27, 1-2). Ezt követően Pilátus felajánlotta a páska ünnepre összegyűlt tömegnek, hogy szabadon engedi az egyik elítéltet, ám a tömeg Jézus helyett Barabbást választotta. (Erre mondják cinikusan egyesek, hogy egyszer volt demokrácia a Bibliában, annak sem lett jó vége…). Pilátus végül átadta Jézust, hogy megfeszítsék.

Jézus halálában tehát igenis volt zsidó részvétel, de római is.

Emberi oldalról tehát nem tényszerű azt állítani, hogy Jézus halálához nem volt köze a kor zsidó vezetőségének, de az sem, hogy csak ők vettek részt benne.

Mit mond a teológia?

Azonban a keresztény teológia – legalábbis annak evangéliumi, reformátori vonulata – azzal is számol, hogy Jézus halálából nem vehetjük ki az Isteni tervezettséget sem. Jézus ugyanis kereszthalálán keresztül engesztelte ki a bűnös emberiséget Istennel, vagyis Isten haragja őt sújtotta helyettünk. A vezető protestáns teológiában ezt hívják helyettes bűnhődésnek.

,,(…) Jézus Krisztus, a mi Urunk, szeretetből elhatározta, hogy mindent megtesz, hogy megmentsen minket, így elviselte és kimerítette a pusztító isteni ítéletet, amelyre mi máskülönben elkerülhetetlenül rendeltettünk volna és ezzel megbocsátást, gyermekké fogadást és dicsőséget nyert nekünk.” – írja J.I.Packer kálvinista teológus.

Ezért írhatta Pál az Efezusi levelében, hogy ,,(…) őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (Efezus 1,4-6)

Ezt az isteni szándékot máshol is egyértelművé teszi Pál, például a 2 Korintus 5,21-ben is: ,,Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” Sőt Jézus is leszögezi, hogy ,,Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” (János 10,17-18)

Jézus halála tehát Isten üdvtörténeti tervének nem a félresiklása, hanem kibontakozása volt.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Jézus halálában közreműködő emberek ne lennének felelősek a tetteikért. Az Isten szuverenitása és az ember felelőssége egyszerre van jelen Jézus halálában. Péter apostol pünkösdi prédikációjában elmondott szavai is erre engednek következtetni, amikor egyszerre beszélt Isten tervéről, majd vonta felelősségre a farizeusokat tettükért: ,,Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek.” (ApCsel 2,22-24)

Konklúzió

Azt mondani tehát, hogy Jézus halálában zsidók is részt vettek, nem antiszemitizmus, csupán a történelmi tények elfogadása. Egy keresztény nem azért ért egyet ezzel az állítással, mert antiszemita. Így a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség helytelenül jár el, ha ezt a tényt, antiszemita motivációval ruházza fel. Ugyanakkor az is pontatlan, ha nem számolunk Jézus halálának minden aspektusával – így a római hatóság felelősségével és az isteni tervezettséggel.

Egyébként, ha ragaszkodunk a leegyszerűsítésekhez és egyetlen okot szeretnénk mondani, ami miatt Jézusnak meg kellett halnia, arra a válasz igen egyszerű: az emberiség bűnbeesett állapota.

Végül pedig kétségtelen, hogy az egyház történelme során voltak (és vannak ma is) olyan antiszemita szereplők, akik a szanhedrin szerepe miatt neheztelnek a zsidóságra, sőt igazolják antiszemitizmusukat. Ez azonban több okból is értelmezhetetlen tekintve, hogy 1) az emberi részvétel szempontjából legfeljebb az akkori szanhedrin tagjait terheli felelősség, 2) Jézus maga, az Újszövetség szerzőivel együtt zsidó volt. Vagyis Isten maga az általa egykor kiválasztott nép egyik tagjaként testesült meg. Így az antiszemitizmus nem csak a józan ésszel, de a kereszténységgel is összeegyeztethetetlen.

A szerző presbiteriánus

Nyitókép: Shutterstock