Amikor Hirsi Ali fiatalon megismerkedett a Muszlim Testvériség prédikátoraival, megtanulta, hogyan kell követnie a Prófétát, hogy halála után a Paradicsomba kerüljön. Választania kellett: vagy Allah nevében meghal mártírként, vagy a világi élvezeteknek hódol, ezzel magára vonva Allah haragját, és örök életre szóló kárhozatra jut. Ilyen elítélendő „világi öröm” volt közegében a regények olvasása, a zenehallgatás, a tánc vagy éppen a moziba járás – szégyenkezve kellett bevallania, hogy mindezt imádja. Rövidesen felismerte, hogy az egész muszlim vallás a félelmen alapszik.

Később nyugatra menekülve, ateistaként azt gondolta megszabadulhat a folytonos rettegéstől. Teljesen új baráti körre tett szert, olyan emberekkel töltött időt, mint Christopher Hitchens és Richard Dawkins.

Az ateisták a szemében intelligensek voltak, ráadásul nagyon szórakoztatóak is. Azonban nem tudtak választ adni egy igen egyszerű kérdésre: mi az élet értelme?

Az ateisták úgy vélték, hogy Isten elutasításával az emberiség az értelem és intelligencia uralta humanizmus korszakába léphet. Azonban az „Isten-hiány” egy nihilista vákuum létrehozásához vezetett, melyet csupán irracionális, kvázi-vallásos dogmák zűrzavarával töltöttek be. Hacsak nem kínálunk valami jelentőségteljesebbet, akkor a civilizációnk hanyatlása tovább folytatódik. Ehhez azonban nem szükséges a New Age irányában keresgélni. Hirsi Ali ráeszmélt arra, hogy a kereszténységben meg van minden, amire szükség van.

A nyugati civilizációt három különböző, de összefüggő erő fenyegeti: a nagyhatalmi tekintélyelvűség, az iszlám, és a „woke” ideológia vírusként történő terjedése. Ezeket a veszélyeket az emberiség nem tudja elhárítani, hacsak nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy mi az, ami összeköt minket? Hirsi Ali szerint az egyetlen hiteles válasz, az az, hogy felvállaljuk a zsidó-keresztény értékrend örökségét.

Megtérésének személyesebb aspektusa is van. Azt tapasztalta, hogy az élet lelki vigasz nélkül elviselhetetlen, sőt, akár önpusztító is lehet. „Még sok mindent kell tanulnom a kereszténységről” – írja a szerző – „Minden vasárnap valami újat fedezek fel a templomban.

De saját hosszú utazásom során, a félelem és önmagamban való kételkedés sivatagában felismertem, hogy létezik egy jobb módja az élet kihívásaival való megküzdésnek, mint amit az iszlám, vagy a hitetlenség kínál.”

Forrás: Unherd, The Federalist