Április 8-án a Vatikán kiadta a Dignitas Infinita című 20 oldalas dokumentumot, amely elutasítja az emberi méltóságot sértő különféle gyakorlatokat. Nem meglepő módon ezek közé tartozott az emberkereskedelem, a nők elleni erőszak, az abortusz, az eutanázia, a nemváltás és a gyermekbántalmazás. A dokumentumban hangsúlyosan szerepelt a béranyaság is – emlékeztet a Christianity Today felületén megjelent elemzésében Katy Faust.

A szerző felidézi azt is, hogy Ferenc pápa már számos alkalommal szót emelt ezzel a gyakorlattal szemben, amely nyilvánvalóan sérti a nő és a gyermek méltóságát egyaránt és leszögezte, hogy

„a gyermek mindig ajándék, és soha nem kereskedelmi szerződés alapja”.

A gyermekek iránti elkötelezettségünk arra hív, hogy szembenézzünk a ténnyel: a „babakészítő ipar” is támadja őket – hívta fel a figyelmet Faust. Felteszi ugyanakkor a kérdést: mikor hallhattuk utoljára, hogy lelkipásztorunk e jelenség veszélyeire figyelmeztet a szószékről? (Miközben Magyarországon is fontos felhívni a figyelmet a béranyaság borzalmaira, az Amerikai Egyesült Államokban a probléma jóval égetőbb – a szerk.) Faust szerint a protestánsoknak kevés hivatalos útmutatásuk van a reprodukciós technológiákról. Miközben az abortusz retteneteivel sokan tisztában vannak, az in vitro fertilizáció (azaz művi megtermékenyítés, a lombikeljárás) kapcsán már csak kevés felekezetnek van egyértelmű erkölcsi tanítása, a béranyasággal kapcsolatban pedig még kevesebb egyházi iránymutatást találunk a különböző keresztény felekezeteket vizsgálva.

Eközben egyes keresztények közvetlenül részt vesznek a béranyaság rendszerében, szerepükre pedig úgy tekintenek, mint egyfajta segítségnyújtásra annak érdekében, hogy a házaspároknak gyermekük lehessen. Ugyanakkor keresztény bioetikusok sora hívja fel a figyelmet a problémákra, ráadásul van egyértelmű bibliai tanítás is a béranyaság kérdésére vonatkozóan – mutat rá Faust.

Mint hangsúlyozza, önmagában a meddőség drámai helyzete nem veheti át az irányítást a gondolkodásunk fölött, még akkor sem, ha az, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy gyermekünk, gyermekeink legyenek, Istentől kapott vágyódás.

A keresztényeknek határozott felelősségük van a gyermekek védelmében, így általában a reprodukciós technológiák, és különösen a béranyaság mérlegelésekor a gyermekek jogainak és szükségleteinek kell a legfontosabbnak lenniük. Márpedig a gyermek szempontjából a béranyaság mindig veszteséggel jár.

Faust rámutat: a béranyaság rendszere valójában legalább kettő, de sokszor háromféle nőre bontja szét az anyaságot: a genetikai anyára, aki a petesejtet adja, a biológiai anyára, aki kihordja a gyermeket, és akivel ezáltal a gyermek első szoros kapcsolata kialakul, valamint a szociális anyára, aki születése után gondozza a gyermeket. Eközben a gyermekek számára e három anya egyike sem választható.

Tanulmányok kimutatták, hogy ha a gyerekek soha nem ismerik genetikai anyjukat, gyakrabban tapasztalnak identitásküzdelmeket. Ha elveszítik vér szerinti anyjukat, egyfajta „ősi sebet” tapasztalnak, amely megnehezíti számukra a bizalmat és a kötődést. Ha pedig megfosztják őket a szociális anyától, az egyértelmű negatív hatással van a fejlődésükre.

Attól függetlenül, hogy pontosan milyen formát ölt, a béranyaság mindig elvesz valamit a gyermekektől.

Ez egy szándékos veszteség okozása egyszerűen azért, mert egy felnőtt így akarja, és jó, ha tudjuk, hogy számos bibliai előírást sért.

Rendben, de pontosan miért is?

Először is, a béranyaság ellentétes azzal, ahogyan Isten maga védelmezi a gyermekeket. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy népe komolyan vegye a gyermekvédelmet. Ez az egyik alap, amelyre Jób ártatlanságát alapozza: „Megmentettem a szegényeket, akik segítségért kiáltottak, és az árvákat, akiknek nem volt senkijük, aki segített volna nekik”. A gyermekáldozat szerepel azon okok között, amelyek miatt Isten babiloni száműzetésre ítélte Izraelt. És ha egy meg nem született gyermek megsérült, amikor az anyját akár véletlenül is megütötték, Isten ragaszkodott az elkövető arányos büntetéséhez – szemet szemért, életet életért (vö. 2 Mózes 21:22-25). A gyermekekkel kapcsolatos aggodalmaink közül a legfontosabbnak a biztonságuknak és általános jólétüknek kell lennie. A béranyaság azonban mindkettőt fenyegeti.

Másodszor, Isten meghatározása a „tiszta és hibátlan” vallásosságról magában foglalja a gondoskodást az „árvákról (…) nyomorúságukban” (Jakab 1:27). Az örökbefogadás az árvákról való gondoskodás egyik legnagyszerűbb módja, annak során ugyanis a felnőttek vállalják a terhet, hogy megpróbálják mentesíteni a gyermekeket a szülői veszteség terhétől.

A béranyaság azonban sok esetben bizonyos szinten árvát csinál a gyermekből, amikor már előre meghatározott módon megfosztja őt a genetikai/vér szerinti szülőkkel való kapcsolattól. Ráadásul nincsenek az örökbefogadáshoz hasonló követelmények a leendő szülők számára, hogy szűrésen, átvilágításon vagy háttérellenőrzésen menjenek keresztül.

A béranyaság a genetikai/vér szerinti szülőknek történő közvetlen kifizetésekre is támaszkodik, ami vitathatatlanul a gyermekkereskedelem egyik formája.

A keresztények arra is hivatottak, hogy megvédjék az apátlanokat. A bibliai időkben és napjainkban egyaránt igaz, hogy az apátlanok olyan demográfiai csoportként tűnnek ki, amely külön védelmet érdemel, mert kifejezetten sebezhetőek.

Az emberiség azonban még soha nem szembesült az „anyátlanok” jelenségével. Egy nőnek az első kilenc hónapban kapcsolódnia kell a gyermekhez. Úgy vagyunk megalkotva, hogy a szülés után beinduljanak olyan hormonok, amelyek a kötődést erősítik például a szoptatás segítségével. Ezek összekapcsolják az anyát és a babát, ami valószínűtlenné teszi a gyermek születés utáni elhagyását. Történelmileg, ha az anya meghalt a szülés alatt vagy rövid időn belül, gyakran a baba is meghalt. Csak a béranyaság teszi lehetővé azt, ami teljesen idegen az emberi faj számára – egy anya nélküli csecsemőt.

Valahányszor Isten intelméről olvasol, hogy védd meg az apátlanokat, nyugodtan feltételezheted, hogy a parancs az anyátlanokra is vonatkozik. Ahelyett, hogy megvédené az anyátlanokat, a béranyaság egyenesen gyártja őket.

Végül: Isten arra hívja népét, hogy áldozatot hozzon a sebezhetőkért. Egy fontos alapelv fut végig a Szentíráson: az erőseknek kell áldozatot hozniuk a gyengékért, nem pedig fordítva.

Isten határozott büntetésre figyelmeztet azokkal a felnőttekkel kapcsolatban, akik csak egyet is megbotránkoztatnak a kicsinyek közül (vö. Máté 18:6). A „gyengékért való áldozat” elvét kozmikus méretekben mutatta be, amikor Krisztus, a legerősebb mindenek között, meghalt az istentelenekért, „amikor még erőtlenek voltunk”. A béranyaság megsérti ezt a meta-elvet, mert minden esetben megköveteli a gyengéktől (a gyerekektől), hogy áldozatot hozzanak az erősekért (a felnőttekért).

Az eredeti, teljes cikket angol nyelven ide kattintva olvashatja.

Nyitókép: Shutterstock