Kevesen rendelkeznek olyan jó ajánlólevéllel, mint Katherine Maher. Neve kapcsolatba hozható az UNICEF-fel, az Atlanti Tanáccsal, a Világgazdasági Fórummal, a Külügyminisztériummal, a Stanford Egyetemmel és a Külkapcsolatok Tanácsával. Korábban a Wikimedia Foundation vezérigazgatója és ügyvezetője volt. A múlt hónapban pedig átvette a Nemzeti Közszolgálati Rádió (NPR) vezetői székét.

Nem kellett sok idő hozzá, Maher kimutatta a foga fehérjét. Az NPR hosszú ideje vezető szerkesztője, Uri Berliner erős hangvételű szöveget tett közzé a magát „közszolgálati” médiaként definiáló vállalat ideológiai részrehajlását nehezményezve. Ahelyett, hogy ezeket megvizsgálta volna, Maher ötnapos fizetés nélküli felfüggesztéssel büntette Berlinert.

Ami még sokat elmond Katherine Maher gondolkodásáról, az egy 29 400 tweetből álló impozáns Twitter-archívum.

Ezáltal nyerhetünk bepillantást egy egyedülállóan amerikai archetípus világába: a jómódú, fehér, liberális nők lelkébe – akik közül sokan ma elit amerikai intézmények élén állnak.

Cristopher F. Rufo, a Manhattan Intézet kutatója többek között azokat a hívószavakat és kifejezéseket emeli ki, mint „strukturális kiváltság”, „ismeretelméleti vészhelyzet”, „tranzit-igazságosság”, „nem-bináris emberek”, „késői kapitalizmus”. Ezen kívül megjegyzi, hogy Maher a kezdetektől lelkes támogatója volt a Black Lives Matter mozgalomnak. Az autóvezetést a cigarettázáshoz hasonlítja és rendkívüli aggodalommal tölti el a világban jelen lévő „toxikus férfiasság”.

Maher minden témában átveszi a baloldali ideológia divatos nyelvezetét, még akkor is, ha erőfeszítései önparódiába fordulnak. Soha nem magyaráz, soha nem ad új értelmezést, csak ismétli a kifejezéseket, megerősítést keresve, és amikor itt az ideje, tovább áll. Maher érti a játékot: Amerika elit intézményei jutalmazzák a vezető ideológiához való hűséget. Azok, akik megismétlik a hívószavakat, feljebb lépnek; akik nem, kikerülnek a pikszisből.

Vessünk egy pillantást politikai megnyilvánulásaira! Maher 2012-ben „izgatott volt” Elizabeth Warren miatt. „Alig várta, hogy szavazhasson” Hillary Clintonra 2016-ban. Egyszer álmodozott arról, hogy „teszteli és összehasonlítja a dióféléket a baklavával az út menti standokon” Kamala Harris-szel. Dolgozott azon, hogy Arizonában „lehessen szavazni” Joe Bidenre, de kissé nehezményezte, hogy „Biden-támogatónak” nevezik; számára ez egyszerűen csak arról szólt, hogy „az emberi jogokat, a méltóságot és az igazságosságot támogatta”.

Ezzel szemben erős váltásként Donald Trumpot „egy tébolyult rasszista szociopatának” nevezi.

Ha megvizsgáljuk üzletasszonyunk emberi oldalát, tweetjeiből az alábbiak derülnek ki. Haragját fejezte ki amiatt, hogy a repülőn, amin éppen ült, a legtöbb első osztályon utazó utas fehér férfi volt, majd megjegyezte, hogy őt a busz leghátuljába „kényszerítették”.

Harmincas éveiben járó hajadonként úgy érezte, el kell magyaráznia, hogy „a bolygó szó szerint ég”, és hogy jó lelkiismerettel nem tud „gyermeket szülni egy globálisan melegedő klímájú világra”.

Nehezményezte, hogy az Instagram kismamáknak szóló hirdetéseket dob fel neki.

„Jelenleg nem áll készen a gyermekvállalásra”, és nem „teszi alkalmassá a petefészkét” az amerikai kapitalizmus előírásainak meghajolva. Az igazán aggasztó Maher és pozíciója kapcsán az, hogy támogatja az elfogadható vélemények körének radikális leszűkítését. 2020-ban azzal érvelt, hogy a New York Timesnak nem lett volna szabad kiadnia Tom Cotton szenátor „Send in the Troops” című írását a George Floyd zavargások idején. 2021-ben Donald Trump közösségi média eltűnését ünnepelte posztjában.

A Wikimedia Alapítvány vezérigazgatójaként Maher a cenzúrát a „félretájékoztatás” elleni küzdelem leple alatt a belső szabályzat kiemelt részévé tette. Az Atlantic Council előtt elmondott beszédében kifejtette, hogy aktívan küzdött a dezinformáció ellen és korlátozta a világjárvánnyal kapcsolatos eltérő véleményeket a 2020-as választások idején.

Maher a Twitteren úgy nyilatkozott, általános törekvése volt a Wikipédiánál, hogy támogassa a „rasszista, nőgyűlölő, transzfób és egyéb diszkriminatív tartalmak felszámolására irányuló erőfeszítéseket”, ­amibe a jelenlegi baloldali definíciók szerint szinte bármi belefér, ami Joe Bidennél jobboldalibb.

Az NPR új vezérigazgatója tehát egy baloldali ideológus, aki támogatja a széles körű cenzúrát.

Ő a tehetős, baloldali, női vezetők növekvő csoportjának tagja, akik uralják az egyetemi adminisztráció, a humánerőforrás és a DEI (Diverzitás, Egyenlőség, Inklúzió) osztályait. Ők azok, akik a biztonságot többre értékelik a szabadságnál, a cenzúrát a vitánál és a relativizmust az igazságnál.

Katherine Maher hajlandó mindent megtenni azért, hogy a konvencionális baloldali vélemény diktátumait domináns pozícióba helyezze.

Forrás: The City Journal

Nyitókép: The Post Millenial