Dallas Jenkins a „The Chosen” (továbbiakban Chosen) alkotója nemrégiben egy keresztény podcast műsorban beszélt múltbeli küzdelmeiről, valamint a Chosent ért kritikákról. A műsorban említette a pornófüggőség és nárcizmus elleni harcát, az egyik forgatási helyszínen felfedezett pride zászló történetét, valamint a sorozat mormon kötődéseit.
„Régebben olyan ember voltam, aki kereste és igényelte a megerősítést. (…) Nárcizmussal küzdöttem” – ismerte be Jenkins, Allen Parr-rel folytatott beszélgetésében.
A „Gavin Stone feltámadása” című 2017-es filmjének kudarca után Jenkins úgy érezte, szembe kell néznie a megfelelési kényszerével, és toxikus szokásait a Szentírás igazságaira kell cserélnie.
Küzdelem a pornó ellen
„Volt egy hosszan tartó küzdelmem a pornográfiával, ami éveken át szunnyadt, mert jól voltam, és nem küzdöttem vele, aztán volt egyfajta visszaesésem” – magyarázta Jenkins. Akkor már házas volt és gyermekei is voltak, ezért elhatározta, hogy nem fogja engedni, hogy ez újból megtörténjen. Azt is belátta, hogy a számítógépén lévő szűrőprogramok nem biztosítottak számára kellő védelmet.
„Abban kell(ett) változást hoznom, ami ennek a bálványimádásnak vagy függőségnek a gyökere” – ismerte fel.
„Tehát újra elkezdtem a Szentírással helyettesíteni a folyamatos megerősítéssel, valamint a nemi vággyal kapcsolatos szokásaimat” – folytatta a rendező – „Valóban olyanná váltam, aki a tetszeni vágyást vagy a kritika-kerülést Isten vágyaira cserélte. (…) Ehhez persze idő kell. Erőfeszítésre van szükség. Ezeket a gondolatokat a Szentírásra kell cserélni. De megtörtént, hogy eljutottam egy olyan állapotba, ahol már néha nevetni is tudok rajta.”
Jenkins úgy gondolja, hogy ez a mentalitás az, amely megtartotta őt a Chosent ért kritikák közepette is.
A pride zászlóról és a mormon kötődésről
A Chosent tavaly támadás érte, mert az egyik díszletről kiszivárgott képen egy pride zászlót fedeztek fel, mely az egyik operatőré volt.
,,Evangéliumi keresztény vagyok és a biblikus szexuáletikát vallom.
Ugyanakkor nem várom el, hogy a személyzet is vallja az én személyes meggyőződéseimet. Jó kapcsolatban állok velük, és az operatőr, akinek sokan az elbocsátását követelték valószínűleg a 2-3 általam leginkább kedvelt munkatársam közé tartozik a csapatban” – mondta a rendező.
A beszélgetésben felmerült a mormonokkal való együttműködés érzékeny témája is, tekintve, hogy a Chosent eredetileg felkaroló Angel Studios a Harmon testvérek tulajdonában áll, akik a mormon Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai.
Jenkins tisztázta, hogy míg az Angel Studios fontos szerepet játszott a sorozat indulásában, semmilyen ráhatást nem gyakorolt a műsor tartalmára. Azóta egyébként a Chosen és az Angel Studios útjai el is váltak, és jelenleg a Lionsgate a sorozat disztribútora.