Mivel korunk politikai, vallási és kulturális kihívásai nagymértékű azonosságot mutatnak a száz esztendővel ezelőttiekkel, jól tennénk, ha felfigyelnénk a presbiteriánus teológus és tanár, John Gresham Machen teológiai érvelésére és életpéldájára – hívja fel a figyelmet cikkében a Public Discourse. A Witherspoon Institute lapja annak apropóján közölt írást, hogy egy évszázad telt el Machen egyik legjelentősebb művének első kiadása óta, amelyben a szerző tiszta érveléssel mutatott rá az úgynevezett „liberális kereszténység” tévútjára.
A kereszténység és liberalizmus című könyv 1923-as megjelenésekor John Gresham Machen az Újszövetség szakértőjeként a Princetoni Teológiai Szeminárium professzora volt, műve pedig válaszul született arra a jelenségre, amelyre egyre szélesebb körökben figyelt fel: a teológia liberalizálódása már saját szellemi műhelyébe is betette a lábát.
A könyv keletkezésének idejében Amerika a gyors urbanizáció és iparosodás útját járta, rengeteg bevándorló érkezett az országba egy jobb élet reményében, a fiatalok pedig tömegesen költöztek a farmokról a virágzó és vonzó nagyvárosokba. A tudományos, orvosi és technológiai fejlődés növelte a várható élettartamot és csökkentette a csecsemőhalandóságot. A globális környezet azonban konfliktusokat, gazdasági fellendüléseket és visszaeséseket egyaránt produkált. Mindezekkel párhuzamosan mély társadalmi válság volt kibontakozóban: a férfiak egyre inkább munkájuknak éltek, így eltávolodtak családjaiktól, a nők pedig megkérdőjelezték a társadalmi konvenciókat.
Mit kezdjünk a kereszténységgel a haladás korában?
Egy olyan korban, amikor a halál veszélye egyre kevésbé fenyegetett, látványosan javult az életminőség és a haladás volt a fő jelszó, felmerült a kérdés, hogy mi lehet a kereszténység aktuális szerepe; vajon alkalmazkodnia kell-e a korhoz, amelyben él és „szebbé” kell válnia, vagy meg kell maradnia kétezer éves örökségénél és továbbra is bűnről és kegyelemről, életről és halálról, keresztről és feltámadásról kell beszélnie.
E vitában Machen következetesen kiállt azon nézete mellett, miszerint a kereszténységnek minden korban Jézus Krisztusra kell összpontosítania, aki kibékítette az emberiséget az Atyával, ha pedig kizárólag földi célok elérésére koncentrál, mint a szegénység felszámolása és a fejlődés támogatása, elfeledkezve a hitvallásban összefoglalt tanításról, már nem szolgál valódi célt.
Machen ezért abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a kereszténység modernista, liberális megközelítése valójában már egy egészen más vallás. Nézete szerint az teszi relevánssá a kereszténységet egy változó korban és változó világban, hogy nem változik.
Két vallás
Machen egyik legpontosabb felismerése volt, miszerint „a kereszténység, a nagy megváltó vallás a vallási meggyőződés egy teljesen új változatával küzd”, amely azonban pusztító, mivel a hagyományos keresztény terminológiát használja. Ezt „modern, nem megváltó” vallásnak minősítette, leírására pedig a modernista és a liberális fogalmakat használta, azonban nem a politikatudomány és a baloldali politikai napirend által használt értelemben, sokkal inkább azért, mert e modernista vallás többé nem Isten teremtő erejéből kiindulva szemlélte a világot.
Élesen bírálta a modernisták kísérletét arra, hogy a kereszténységet fogyaszthatóbbá, élvezetesebbé tegyék és – hogy kedvezzenek a tudománynak – Jézus Krisztust felosztották „a hit Krisztusára” és „a tudomány Krisztusára”, esetleg csak Jézus tanításának erkölcsi vetületére fektettek hangsúlyt, amely lépéseikkel végső soron a kereszténység egészét ásták alá. Kritizálta azokat az erőfeszítéseket, amelyek többé nem a megváltás művét és nem Jézus tanításának egészét vették alapul, csupán az erkölcsiséget és úgy látta, mindezek valami olyasmit eredményeznek, amely valójában már nem keresztény.
Arra jutott, hogy bár a liberális kereszténység megvet és elhagy számos tanbéli tanítást, ennek az új vallásnak éppúgy megvannak a saját tanai, persze olyanok, amelyek a modern világ számára tetszetősek.
Machen azonban felhívta a figyelmet arra, hogy Jézus Krisztus sokkal több volt, mint egyszerűen bölcs és jóságos tanító, ő maga volt az Úr, hiszen nem csak a hit hirdetőjeként, hanem annak tárgyaként azonosította magát. Úgy tűnhet, hogy a történelmi Jézus rekonstruálására vagy életének minden természetfelettitől való megfosztására tett kísérletek elfogadhatóbbá teszik őt a modern ember számára, ám „a liberális Jézus a modern lélektani rekonstrukció minden erőfeszítése ellenére, hogy életre keltse őt, a színpad mesterkélt alakja marad” – szögezte le.
Machen hangsúlyozta, hogy az Újszövetségben megjelenő Jézus személyes és szerethető, míg a liberális kereszténység Jézusa egy távoli és mesterséges figura, akinek csupán az a szerepe, hogy alátámasszon etikai elveket. Az igazi Jézus valóságos eseményt hirdetett valós időben és valós térben, nemcsak erkölcsi elveket vagy spirituális eszméket. És még inkább: ő maga volt az esemény, figyelmeztet Machen, aki hangsúlyozta:
„Jézus bizonyosan nem az állandó igazságok puszta kimondója volt, mint a modern liberális prédikátor; éppen ellenkezőleg, tudatában volt annak, hogy a korok fordulópontján áll, amikor az, ami soha nem volt, létre jön”.
Machen szerint azzal, hogy Istent megfosztják a világ teremtőjeként betöltött szerepétől és eltávolítják a teremtéstől, valamint azzal, hogy az isten fogalmat egyfajta folyamatra és körforgásra alkalmazzák, végül egy Isten nélküli világképet alkotnak, amelyben az emberi jóságba vetett bizalom marad csupán, de így az emberről szóló tanítás, sőt, az ember lényege is elveszik. A liberális-modernista kereszténység végül elveti az élő és személyes Istent és a bűn tényét is – mutatott rá a teológus.
John Gresham Machen figyelmeztetett, hogy a modernista teológusok az egyházat magát is a társadalmi változások eszközeként tekintették, amelynek már nem az üdvösség evangéliumát, sokkal inkább a társadalmi evangéliumot kell hirdetnie, kihagyva tanításából a valóságos Jézus Krisztust – eközben pedig egyre több utópisztikus gondolatot fogalmaztak meg. Hangsúlyozta, az egyházat nem vezetheti elsősorban a kulturális változás iránti vágy. A helyes folyamat az, amely mindig is a kereszténységé volt, eszerint pedig az egyház sokkal inkább egy eszkatologikus közösség, amely Krisztus és az ő megbocsátási és üdvösségi ajándékai köré gyűlhet össze, és amely a kultúra gazdagabb és mélyebb formáját hozza létre és tartja fenn, az pedig átáramlik a mindennapi életbe, az oktatásba és a társadalomba. Ha a kereszténység befogadja a liberalizmust, beszennyeződik – óvott már 1923-ban.
Machen szerint az egyik legnagyobb fenyegetés „a keresztény egyházra ma nem a külső, hanem a belső ellenségekből fakad; egy olyan típusú hitnek és gyakorlatnak az egyházban való jelenlétéből, amely velejéig keresztényellenes.”
Ma is aktuális
A Kereszténység és liberalizmus című munkában kifejtett évszázados megfontolások ma is igazodási pontként szolgálhatnak katolikusok, protestánsok és ortodoxok számára egyaránt, mivel a Machen korában tapasztalt liberális kereszténység kísértései – különböző álarcok mögé bújva – ma is felbukkannak. Joshua Pauling, a Public Discourse szerzője szerint érdemes felelevenítenünk a mű megállapításait akkor, „amikor manapság a keresztény egyházak és intézmények, prédikátorok és tanítók új értelmezéseket kínálnak doktrinális, etikai vagy szexuális kérdésekben”, ezek ugyanis nem apró módosítási kísérletek, hanem egy teljesen más vallást hoznak létre. Míg azonban Machen korában a kihívás elsősorban teológiai természetű volt, hiszen a modernisták megkérdőjelezték az olyan tanokat, mint a szűztől születés, Krisztus istensége és a bibliai tekintély, napjainkban a kihívások gyakran az antropológia, az etika és a szexualitás területét érintik, amelyekről elmondható, hogy még inkább megalapozzák, mit jelent embernek lenni és közösségben élni.
S hogy milyen stratégiát érdemes felállítani? Machen javaslata az, hogy mindenek előtt küzdeni kell a hitünkért, az egyházért, ugyanakkor fel kell készülni arra is, ha erőfeszítéseink nem bizonyulnak elégségesnek, s egyfajta „kivonulásnak” kell következnie. E kivonulás azonban nem valamiféle önként vállalt emigráció, hanem leválás a korrupttá vált intézményekről, amelyben ő maga is példát adott: 1929-ben kockára tette saját szakmai egzisztenciáját, amikor elhagyta a Princeton intézményét, hogy megalapítsa a ma is működő Westminster Teológiai Szemináriumot, majd kulcsszerepet játszott az ortodox presbiteriánus egyház felépítésében, amely egyfajta válasz volt a liberális-modernista nézeteket egyre gátlástalanabbul befogadó presbiteriánus egyház válságára. S bár száz évvel ezelőtt sokkal nagyobb volt a távolság katolikusok és protestánsok között,
Machen felismerte: időnként sokkal kisebb a különbség két felekezet hitvalló közössége között, mint a felekezeteken belül a liberális és a hithez hű szárny között.
John Gresham Machen maga írta: „Nincs menedék a viszály elől? Nincs olyan hely a felüdülésre, ahol az ember felkészülhet az élet csatájára? Nincs olyan hely, ahol ketten vagy hárman összegyűlhetnek Jézus nevében, hogy egy pillanatra elfelejtsék mindazt, ami elválasztja a nemzetet a nemzettől és a fajt a fajtól, elfelejtsék az emberi büszkeséget, a háborús szenvedéseket, a problémákat és túláradó hálában egyesüljenek a kereszt tövében? Ha van ilyen hely, akkor az Isten háza és a mennyország kapuja. És annak a háznak a küszöbe alól egy folyó árad majd ki, amely feléleszti a megfáradt világot. ”
Az eredeti, teljes írást angol nyelven itt olvashatja.
Nyitókép: desiringgod.org