Virágvasárnap van ma: az év egyházi szempontból „legsűrűbb”, legfontosabb időszaka, a nagyhét veszi kezdetét. Virágvasárnap az egyház arra emlékezik, amikor Jézus Krisztus húsvét ünnepe előtt dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe, a tömeg pedig örömmel köszöntötte őt: a szamárháton bevonuló Jézus elé pálmaágakat helyeztek.

Ez a jelenet elevenedik meg a katolikus szertartás körmenetében, amikor a hívek a pálmaágat szimbolizáló, előzőleg a pap által megszentelt barkaágakkal a kezükben vonulnak, a pap pedig az oltáriszentséget (amely a katolikus hit szerint Jézus valódi teste) viszi körbe az útvonalon. A hit megvallásának aktusa ez, az a pillanat, amikor a közösség együtt viszi a templom falain kívülre az örömhírt és tesz tanúságot Jézusról. A néprajztudomány számos különleges helyi szokást rögzített, így vannak települések, ahol a barkaág helyett más, korán zöldbe boruló növények ágaival köszöntik a hívek az Urat, újabban pedig terjed az a szokás is, hogy – alázatuk és szeretetük jeléül – a hívő közösség tagjai saját kabátjukat, pulóverüket helyezik a közeledő Jézus elé. Ez egyébként egy biblikus hagyomány felélesztése: kétezer évvel ezelőtt a zsidó tömeg számos tagja is saját ruháját terítette az út porára.

Ha már az ágak: virágvasárnap neve is a „pálmaágak vasárnapja” görög kifejezésből származik, az angolban pedig egyenesen mint „Palm Sunday” ismert a mai nap. Szent Márk apostol evangéliumában ezt olvassuk:

„Sokan az útra terítették ruhájukat, mások meg lombokat vagdaltak a fákról és az útra szórták. Akik előtte mentek és akik követték, így kiáltoztak: »Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!«” (Mk 11,8-10).

A katolikus szentmiséken ennek a vasárnapnak az evangéliuma meglehetősen hosszú: a nagyhét nyitányán ugyanis a passió, azaz Jézus Krisztus szenvedéstörténete hangzik el a mise tanító részében. A kalendáriumban ez a nap mint Urunk szenvedésének vasárnapja szerepel. Sok helyen szokás, hogy az ünnepi nagymisén nem is felolvassák, hanem a kórus énekli a passiót, majd rövid csönd következik, az elmélyülés és a személyes imádság percei. A passiót legközelebb Jézus halálának napján, nagypénteken hallhatjuk majd.

Földi István pápai esperes plébános az Adoremus 2024. márciusi számában a mai nappal kapcsolatban felteszi a kérdést: hajlandóak vagyunk-e Jézussal tartani a dicsőséges bevonulás pillanatai, a hozsannázás után is, elkísérve őt egészen a Kálváriáig. Azaz hűségesek maradunk-e Krisztushoz akkor is, amikor keresztjeinket kell hordozni, amikor szenvedünk, amikor a nem örömteliek a napjaink? A hétköznapok szeretetáldozatait minden áldott nap meg kell hoznunk – hívja fel a figyelmünket.

A XX. század legnagyobb katolikus teológusa, XVI. Benedek pápa 14 évvel ezelőtt ugyanerre mutatott rá virágvasárnapi prédikációjában, amikor azt hangsúlyozta:

„Kereszténynek lenni annyit jelent, mint együtt haladni Krisztussal a szeretet, Isten felé.

Az emberek választhatnak kényelmes utat is, elmerülhetnek a hazugság és a becstelenség mocsarában. Jézus ezzel szemben előttünk haladva a magasságok, az igaz élet felé vezet bennünket. Nem hagyja, hogy megfélemlítsenek minket az uralkodó vélemények. Elvezeti a híveket a másokat elviselő és támogató türelem, a szenvedők iránti készség felé.”

A virágvasárnap természetesen a protestáns egyházak életében is jelen lévő ünnep. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Géresi Róbert egy elmélkedésében a következőt fejtette ki a korabeli várakozás kettősségéről (hiszen sokan Izrael politikai megváltóját, a római iga lerázóját várták Jézusban, földi királyt, aki valójában a Krisztus volt, azaz az üdvösségre vezető Megváltó, a Mindenség Királya): „Az emberi elvárások és az Isten ajándéka közötti különbség feszültsége érzékelhető a virágvasárnap eseményében is. Érkezik az Isten, csak másként, mint az ember azt várja. Mi sok esetben a gondjaink megoldását várjuk tőle, ő pedig a megváltás ajándékával érkezik.

A megváltó Király érkezésének napja tehát ez az ünnep.”

A keresztény közösség együtt fordul tehát a nagyhét drámai, megrázó, majd páratlan távlatokat megnyitó időszaka felé: a „kereszt botránya”, nagyszombat csöndje, majd a feltámadás csodája irányába. A legszebb és legfontosabb hét következik!

Cikkünk írásához felhasználtuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóanyagát, valamint a szerző korábban e témában írt szövegeit.

Nyitókép: Shutterstock