Alabama állam Legfelsőbb Bírósága múlt pénteken egy mérföldkő értékű döntésben kimondta, hogy a fagyasztásban lévő embriók is gyermekek, akiket a magzatokkal azonos jogok illetnek meg – írja a Washington Post. A döntéssel egyet nem értő Greg Cook bíró úgy véli, az ítélet szinte biztosan véget vet az in vitro megtermékenyítés (IVF) útján történő embriógyártásnak az államban.
A döntés előzménye egy 2020-ban történt baleset volt. Ekkor ugyanis egy páciens besétált a Center for Reproductive Medicine meddőség klinika egyik mobil állomására és több embrió-tartályt is kézbe vett. Majd a mélyfagyasztás következtében égési sérülést szenvedett, amitől a tartályokat a földre ejtette, az emberiók halálát okozva ezzel. Az incidenst követően három pár (a megsemmisült embriók szülei) is beperelte a klinikát.
Keresetüket azonban a kerületi bíróság elutasította, mondván, a lefagyasztott embriókra nem vonatkozik a kiskorúak gondatlanságból elkövetett gyilkosságáról szóló hatályos alabamai törvény (a Wrongful death of minor Act). ,,Az ügyben szereplő fagyasztásban tárolt, in vitro embriókra nem vonatkozik az emberi személy definicója” – írták.
Az ügy később az állam Legfelsőbb Bíróságára került, ahol viszont eltérő ítélet született. A Bíróság döntéséhez fűzött többségi véleményben Jay Mitchell bíró leszögezte, hogy a fagyasztásban lévő embriók nem képezhetnek kivételt a fent említett törvény hatálya alól, sem a 2018-as alabamai alkotmánymódosítás alól, mely kimondja, hogy az államnak biztosítania kell a meg nem született gyermekek jogait. (Az államban egyébként az abortusz szinte minden esetben illegális.)
Mindez azt jelenti, hogy innentől kezdve jogilag felelősségre vonható az, aki fagyasztásban lévő embriókat semmisít meg.
A döntéshez Tom Parker főbíró is véleményt írt, melyben bibliai és teológiai passzusokat is alkalmazott: ,,Amikor az alabamai nép elfogadta ,,az állam alkotmányának élet szentsége szakaszát”, nem az élet sérthetetlensége kifejezést használta, annak szekuláris vonatkozásaival, hanem a „szentség” szót, annak vonatkozásaival (…) Ez nem idegen az alkotmányunktól, ami a preambulumában a „Mindenható Isten útmutatására” hivatkozik (…) és ami kijelenti, hogy minden embert (…) Isten ajándékoz meg [az élettel].” Érvelésében Kálvin Jánostól, Aquinói Szent Tamástól és a Bibliából is idézett.
Mindez azt követően történt, hogy a Roe vs Wade ítélet felülbírálásának köszönhetően 11 államban is kimondták, hogy a magzatokat a fogantatás pillanatától kezdve védelem illeti meg. Az embriók megsemmisítését azonban még sehol sem tiltották be, noha arra egyes államokban kísérletet tettek. Tenessee-ben például egy aktivista már egyeztetett republikánus törvényhozókkal egy ilyen jellegű törvény jövőbeli bevezetéséről. Kansas államban pedig korában már előkészítésre került egy törvényjavaslat, ami betiltotta volna az embriók megsemmisítését, azonban a kezdeményezés még a bizottsági szinten elhalt.