,,Svájcban ötszáz évig demokrácia volt, meg béke, és mit találtak ki? A kakukkos órát” – hangzik el A harmadik ember című filmklasszikusban. Carl Trueman történész, teológus szerint azonban immár az eutanázia kapszulákat is hozzáadhatjuk ehhez a listához, miután egy független jogi felülvizsgálat kimondta, hogy a gépezetek összhangban állnak a svájci joggal.

Trueman a WORLD oldalán megjelent publikációjában azt írja, hogy az eutanázia (vagy asszisztált öngyilkosság) terjedése sokat elmond a Nyugat mai prioritásairól, valamint arról, hogy a közelmúlt tabuit milyen rendkívüli sebességgel írják felül.

,,Manapság a személyes boldogság jelenti azt az alapkritériumot, ami alapján egy tett vagy egy intézmény erkölcsiségét megítéljük. A múlt generációi azonban nem így gondolkodtak a boldogságról” – írja.

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatára mutat, amelyben ugyan szerepel, hogy minden embernek joga van ,,a boldogságra való törekvésre”, azonban a dokumentum szerzői tudták, hogy ennek a „boldogságnak” objektív erkölcsi jelentése van. Úgy gondolták, hogy az objektív erkölcs megismerhető, a boldogság pedig a morális törvényhez igazított életben rejlik. Manapság viszont a boldogságot nem objektívnek, hanem szubjektívnek tekintik és egyfajta pszichológiai értelemben vett békét vagy jólétet értenek alatta.

Trueman úgy látja, hogy ez a gondolkodás számos területen súlyos következményekhez vezet. A házasság kérdésében például korábban egyértelműen az volt a fő szempont, hogy a gyermekek stabil környezetben éljenek, ma ellenben már az, hogy a felnőttek személyes boldogságának a körülményeit megteremtse. A korábbi keretrendszerben a „melegházasság” fel sem merült, hiszen a meleg párok nem nemzőképesek. A „melegházasság” elfogadása csak akkor vált erkölcsi imperatívusszá, amikor a személyes boldogság vált a házasság legfőbb céljává. Ugyanez a helyzet a nemiség kérdésében is: a testet korábban mindenki adottságnak tekintette, ami végérvényesen meghatározta az ember identitását, ma azonban sokak szerint a test átszabható, amennyiben annak nemi jellege (történetesen hogy éppen férfi vagy női testre vágyik az illető) hátráltatja a pszichológiai jólétet.

Mindez magát az emberi életet is érinti.

,,Az abortuszt [is] azért tekintik jognak, mert az anyaméhben lévő gyermek hátráltathatja az édesanya boldogságát.

Ez a megközelítés az eutanáziát először lehetővé, majd pedig célszerűvé tette. A svájciak eutanázia kapszulája csupán ezen gondolkodás legnyilvánvalóbb példája” – világít rá a szerző.

Trueman úgy véli, ,,az asszisztált öngyilkosság alattomossága jól ismert”. Gyakran előfordult már, hogy (beleegyezésre képtelen) demenciával küzdő személyek is eutanáziát kaptak. Sőt, az eutanáziához gazdasági érdek is társulhat, hiszen egyesek szerint az egészségügyi ellátásnál költséghatékonyabb opció.

Trueman végül felteszi az egy millió dolláros kérdést: mi történik akkor, amikor a boldogság imperatívusza által létrehozott erkölcsi forradalom különböző területei ütközésbe kerülnek egymással?

A teológus példaként említi a kanadai Louis Cardinal esetét, aki nemi átalakító műtéten esett át, ám miután a beavatkozástól nem javult az élete, az eutanázia mellett döntött. A kérését azonban a várakozásokkal ellentétben elutasították. Trueman szerint nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy kitaláljuk miért. A nemi átalakító műtéteket általában azzal indokolják, hogy boldogabbak lesznek tőle az emberek. Ugyanez az érv szól amellett is, hogy a mentális betegség vagy fizikai fájdalom miatt szenvedők is eutanáziát igényelhessenek. Adódik a kérdés: ki nyer, ha konfliktusba kerül az asszisztált öngyilkosság és a gender-ideológia? Ebben az esetben úgy tűnik, hogy az utóbbi. Cardinal halálba segítése ugyanis azt jelentené, hogy tudomásul kell venni, hogy a pszichológiai boldogság – mint legfőbb kritérium – nem határozhatja meg sem a valóságot, sem azt, hogy mi helyes és mi helytelen.

,,Az asszisztált öngyilkosság csupán az egyik jele a világunknak, amelyben a pszichológiai boldogság a legfontosabb erkölcsi kategória.

,,A terapeutikus étosz mindent könnyelműen felborít, amit korábban szentnek tekintettek, ám eközben még arra sem képes, hogy következetességet tanúsítson a saját maga által generált társadalmi nézetek és magatartásformák terén” – összegez Carl Trueman professzor.

Forrás: WORLD

Nyitókép: Shutterstock