Miért volt szükség presbiterekre?
Húsvétot – és főleg Pünkösdöt – követően Jézus tanítványainak „fel kell(ett) nőniük”. Ennek egyik része Mesterük mennybemenetele után a lelki vezetővé válás volt. Krisztus legbelső köre, a nagy küldetés (Mt 28,19-20) küldöttei (lásd görögül: απόστολος, vagyis apostolos) – bő tucatnyi volt belőlük és ma már ilyen formában nem létező tisztség, ahogy arra Szabados Ádám teológus is rámutat az Apostolok hagyománya c. doktori disszertációjában – helyi közösségek, keresztény ősgyülekezetek felvigyázóivá (görögül: πρεσβύτερος, vagyis presbuteros) váltak. Pár év, évtized múltán az első generációs Egyház jogos és égető módon felmerülő szüksége az utódlás lett. Újabb – másodgenerációs – vezetők kinevelése vált esedékessé. Ők már nem klasszikus értelemben vett apostolok, viszont felvigyázók, akik számára a Biblia világosan rögzíti megválaszthatóságuk és tisztségben maradásuk feltételeit.
Mit jelent a tisztség?
Ebből a rövid írásból a bevezető után a Szentírás kritériumait ismerhetjük meg a gyülekezeti vezető alkalmasságára nézve. Az Újszövetség több listát is közöl e tekintetben; a legfontosabbak az 1 Timóteus 3,1-7 és a Titusz 1,5-11 alapigék. Ezek a textusok lényegében három fő terület vagy kvalitás fontosságára mutatnak rá: jellem, alkalmasság, hitelesség. Mielőtt kibontjuk dióhéjban ezeket a kategóriákat, érdemes még tisztázni a terminológiát. A bibliai gondolkodásban a templomi közösség, az ekklészia (görögül έκκλησία) vagyis a helyi gyülekezet minden esetben több vezetővel rendelkezett, vagyis nem egyszemélyű fennhatóság alatt állt, hanem egy csapat (legalább kettő) érett, hívő férfi (és nem nő) vezette.
Ezt jelzi, hogy a vezetők, vagyis a presbiterek minden esetben többes számban állnak és szinonimák a vénekkel vagy felvigyázókkal (görögül: episzkoposz, vagyis: επισκοπος)!
Még azt is fontos kiemelni, hogy a bibliai idők őskeresztény gyülekezeteiben nem volt külön lelkészi, lelkipásztori (vagy papi) „rang”, hanem a pásztor-presbiter egy volt a többi vezető közül, persze rendszerint többet prédikált és eltérő szolgálatokat is vállalt. Az „első az egyenlők közt” alapelvre pedig jó példa Péter apostol, aki – érdekes módon nem pápaként, hanem – „presbitertárs”-ként utal magára első levelében. Tehát minőségében egyenrangúként tekintett a tanítványok szószólója is a helyi közösségek vezetőire. „A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (Péter első levele 5,1-3)
Jellem, alkalmasság és hitelesség
A fent említett triász kapcsán (hitelesség, alkalmasság, jellem) egyrészt hangsúlyossá válik a jelölt társadalmi megbecsülése és családi életének rendezettsége. A Biblia szerint az alkalmas lelki vezetőnek egy gyülekezet élére (több társ közé), aki integritással bír ezeken a területeken, vagyis nincs „szétesve”, vagy nem kerül(t) ellentmondásba. Ez azért fontos, hogy mind a kívülállók, mint a tagok számára komolyan vehető legyen bizonyságtétele. Konkrét szentírási elvárás – ahogy az összefoglaló ábrán is látszik – a nem hívők pozitív véleménye, az egyfeleségűség (ha van), illetve a gyerekek (ha vannak) „hívősége” – bármit is jelentsen: nos valljuk be, már ez önmagában elég magasra helyezett léc! Persze fontos jól érteni az itt elhangzó feltételeket, ezért tegyünk mi is ide két megjegyzést.
Az egyik az, hogy nem feltétlen kell, hogy felesége legyen, de ha van, akkor természetesen csak egy legyen és legyen hozzá hűséges – mindhalálig! Tehát akár van, akár nincs (még) társa, belátható és az egész Szentírás szellemiségéből fakadó igény, hogy a vezető ne „flörtöljön” egyéb nőkkel. Ez a rendelkezés persze megengedi a feleség elhalálozása esetén opcionális (tehát itt sem kötelező érvényű) újraházasodást, a válást viszont semmilyen esetben nem teszi lehetővé, megengedhetővé. A másik kiegészítés, hogy prominens teológusok (többek közt a Biblikus gyülekezetvezetésről könyvet író Alexander Strauch) szerint is a Titusz 1,6-ban szereplő „gyermekei hívők” kitétel arra vonatkozik, hogy hűségesek, tehát máshogy fogalmazva: szófogadók, jól neveltek… Magyarul nem diszkvalifikál eleve egy érett, hívő, vezetőnek alkalmas családapát az, ha a gyermekei között található (még) nem hívő is. El kell ismernünk, hogy végső soron Isten kezében van gyermekeink megtérése és örök élete, a mellett, hogy bizony a keresztény nevelés nagyon fontos eszköz mindebben.
Mielőtt továbblépünk egyéb alkalmassági alpontokra, engedtessék meg itt egy kényes aktualitás megemlítése is. Tekintve, hogy az egyfeleségűség igénye – elvileg – kizárja a válást, egyesek szerint a fent említett hitetlen gyerek(ekkel) ellentétben, ez diszkvalifikálhat, tehát eleve kizárhat presbiteri pozícióra kandidáló jelölteket. Ezért aztán vannak, akik kétségbe vonják (egykori válása okán) a vezetői püspöki rangjától visszalépett, de még mindig püspökként funkcionáló református vezető legitimitását is. Más megítélés alá eshet például a korábbi baptista egyházelnök, aki az első felesége elhalálozása után házasodott újra. Persze rendezettebb és rendezetlenebb módon újraházasodott vezetőket felekezettől függetlenül találhatunk.
Az lehet továbbá presbiter, aki kellő igeismerettel és teológiai jártassággal bír.
Egyfelől ez a Biblia alapos ismeretét feltételezi (tehát mondjuk alap, hogy nem az Ószövetségben keresi az evangéliumokat), de ennél többről is van szó. Fontos értenie az összefüggéseket, a kontextust, a bibliai nagy történet menetét – vagyis teológiailag „képben kell lennie”. Ha pedig a tudományok királynőjének aldiszciplínáit (dogmatika, vagy más néven rendszeres teológia; gyakorlati teológia, mint pl. homiletika, liturgika, ekkléziológia, poimenika, katechetika; illetve mondjuk az egyháztörténet) is „vágja” (lásd: 2Tim 2,15), az már csak hab a tortán. De ne hagyjuk ki az alkalmasság kritériumai közül a taníthatóságot, a meggyőzés és bátorítás készségét, képességét, a jó vezetési képességeket, egyéb szociális kompetenciákat (lásd: ábra) vagy a kipróbáltságot se!
A jellem, mint kulcs
Végül, ha a sokszor méltatlanul elhanyagolt jellembeli ismérvekre fókuszálunk, láthatjuk a vezetőnek választandó személy feddhetetlenségének általános igényét. Ez nyilván nem tökéletességet jelent (mondhatják: „senki sem tökéletes”), viszont azt, hogy ne legyen rajta fogás, vagy ne lehessen jogosan vádolni, azt már annál inkább! Ha azonban a feddhetetlenség ilyen fontos kritérium, érdekes kérdés, hogy maradhat-e presbiter például a kegyelmi ügy révén elhíresült K. Endre?
Gyakorlati életszentség kell, hogy jellemezze, illetve fontos, hogy nagyfokú önuralma legyen. Pál apostol amikor részletezi, hogy ez a valóságban hogyan nézzen ki (lásd: ábra + alapigék), elmondja milyen ne legyen és, hogy milyen legyen. A vezetésre aspiráló – ami a Biblia szerint is egyébként egy alapvetően jó törekvés (1Tim 3,1) – személy belső motivációja is helyén kell, hogy legyen; példának okáért ne legyen pénzsóvár. Tehát ne a vezetői juttatásából (már ha van ilyen), vagy lelkészi fizetéséből akarjon meggazdagodni. A függőségek – alkohol, kábítószer, pornográfia, (szerencse)játék, szex… – megléte kizáró ok, ahogy az is, hogyha nemrég megtért az illető. Ha Isten segítségével tartósan le tudja tenni, elszámoltatható tud maradni, illetve ha már nem „újonnan megtért” (1Tim 3,6), akkor viszont nincs akadály.
Összefoglalva tehát nem az alkalmas presbiternek, akinek már a nagyapja is szorgalmasan egyházadót fizető, jó családnevű, ismert gyülekezeti tag volt, illetve az sem, aki vállalkozóként komoly tisztséget tölt be egy világi cégnél és (ott) vezetői kvalitásokkal rendelkezik.
De még az sem, aki ismert, népszerű, jó kommunikátor, szépen énekel a kórusban, karnagy, vagy éppen orgonista. A Biblia világosan bemutatja, hogyan kéne vezetőket választani és mi(k)re lenne érdemes figyelni! Ez a cikk is erre tett kísérletet – szerény terjedelmi korlátai között. Sajnos sok helyen és esetben nem így történt és történik a presbiterek, lelki vezetők kijelölése, tisztségbe állítása… Kimondható: szükséges az Egyháznak ezen a téren (is) tisztulnia, a Forráshoz való visszatérés által! Akinek van füle, hallja, ahogy ,,… az Úr ezt mondta Sámuelnek. Ne tekints a megjelenésre, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt néz, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1 Sámuel 16,7)
Nyitókép: Shutterstock
