A helyzet orvoslásához, mármint a keresztény realizmus megismeréséhez, sajnos nem elég Niebuhr fent említett, 1953-ban megjelenő könyvét elolvasni. Először meg kell érteni Niebuhr előéletét, a történeti kontextust, és végül magát a keresztény realizmust tartalmi szinten is mint alternatívát.
Niebuhr rövid eszmei életútja
Niebuhr, német származású apjának nyomdokait követve az Észak-Amerikai Német Evangélikus Szinódus lelkészeként kezdte pályafutását, és 1915-től 1928-ig a detroiti Bethel Evangelical Church gyülekezetnél szolgált. A liberális protestantizmus és a Szociális Evangélium[ii] légkörében felnövő Niebuhr – a világháború okozta kiábrándulást követően – a munkásokat érő társadalmi igazságtalanság ellen emelte fel a hangját. Úgy látta, hogy a korabeli kereszténység önmagában nem képes megoldást nyújtani a munkások szenvedésére, viszont a szocializmus, illetve annak bizonyos elemei a kereszténységgel együtt alkalmazva gyógyírt jelenthetnek az elnyomottak ügyének képviseletében.
Niebuhr az 1930-as évek elején mélyült el a radikális szocialista (bizonyos elemekben marxista) gondolatokban, mindvégig fenntartva – különösen a kommunizmussal szembeni – kritikáit. Ekkor már a New York-i Union Theological Seminary-n tanított keresztény etikát és vallásfilozófiát. Az 1932-ben megjelenő Moral Man and Immoral Society című könyve országosan ismertté és elismertté, egyházi körökben talán hírhedté is tette.[iii]
Niebuhr amellett érvel, hogy a társadalmi csoportok, így az osztályok és a nemzetek – strukturális okok miatt – szinte képtelenek az erkölcsös magatartásra. Míg az egyének mások javára lemondhatnak önérdekkövetésükről, addig pl. a nemzetek – félve saját megsemmisülésüktől, és ismerve a politika szabályszerűségeit – nem mondhatnak le önzőségükről.
Egyházi kritikusai mégsem emiatt, hanem az erőszakkal szembeni – szerintük – megengedő hozzáállása miatt korholták Niebuhrt (még akkor is, ha a Gandhi-féle erőszakmentesség eszközeit preferálta).[iv]
A bírálói ellen harcosan kiálló Niebuhrt valószínűleg teológus öccse, az akkor már Yale-en oktató, Helmut Richard Niebuhr kritikája is ösztönözte, hogy mélyebb teológiai kutatásokba kezdjen.[v] Az 1930-as évek közepétől Reinhold nem csak közelebb került fontos keresztény szerzőkhöz (leginkább Pálhoz, Ágostonhoz, Lutherhez, Pascalhoz és Kieerkegaardhoz), hanem figyelmét egyre inkább – a társadalom helyett vagy mellett – az egyénre fordította; 1939-es Gifford Lectures előadásaira alapuló The Nature and Destiny of Man című magnum opusa már tartalmazza teológiai gondolkodásának magvát.[vi] Teológiai antropológájában Niebuhr nem hagyta figyelmen kívül az ember istenképmásságának axiómáját, de legalább ekkora hangsúlyt fektetett – a liberális protestantizmusban háttérbe szoruló – bűnösségre, különösen a kevélységre, gőgösségre (angolul pride, latinul superbia).
Az ember bűnösségének gondolata életszerűnek tűnt a háborúk korában, és Niebuhr nem volt se rest se „langyos,” hogy erre felhívja a figyelmet; a nácizmus elleni fellépés jegyében kárhoztatja a kizárólag saját erkölcsi integritásukat féltő – s eközben a világ összeomlását semmibe vevő, felelőtlen – pacifistákat és izolacionistákat. Amerika háborúba lépése rossz, de a kisebb rossz Hitler terjedő rémuralmához képest.
A keresztény realizmus felé
Röviden, az 1940-es évekre több amerikai keresztény gondolkodónál kialakul az a perspektíva, amely úgy akar a társadalmi és politikai kérdésekre releváns, (1) keresztény etikán alapuló normatív válaszokat adni, hogy figyelembe veszi az (2) ember és a (3) politika valós természetét. Az e típusú gondolkodás – jellemzően Niebuhrrel valamilyen szellemi viszonyban álló – képviselői lettek a keresztény realisták; egyik közeli „harcostársa” John Coleman Bennett már 1941-ben kiadta Christian Realism című művét.[vii]
Ennek ellenére érdekes, hogy Niebuhr nem igazán használja a keresztény realizmus kifejezést; a terminus tizenkilenc egyszerzős könyvében összesen nagyjából tízszer jelenik meg, néhol akár negatív felhanggal. 1950 környékén – tehát már a korai hidegháborús versengés időszakában – gyakrabban fordul elő és a már említett Christian Realism and Political Problems című kötetének címében is szerepel. Annak ellenére, hogy Niebuhr itt sem nyújt átfogó képet a keresztény realizmusról vagy ad pontos definíciót, néhány lényegi elem meghatározható.
Elsősorban az, hogy Niebuhr a keresztény realizmust alternatívának kínálja, ez esetben a modern tudományos kultúrával szemben.
Niebuhr nem tudományellenes, de amellett érvel, hogy a tudományok képviselői is alkalmaznak olyan vallásos előfeltevéseket, amelyek meghatározzák következtetéseiket.[viii]
A hibák és illúziók többsége pedig két ilyen premisszából származik; az ember tökéletesíthetőségének doktrínájából és a haladás gondolatából.[ix] Utóbbi tekintetében egy olyan haladás-gondolatról van szó, amely feltételez egy folyamatos – szinte elkerülhetetlen és utópizmusba forduló – társadalmi progressziót.
Niebuhr és az ágostoni emberkép
Niebuhr ezzel szembe helyezi a keresztény emberképet (és olykor kapcsolódva a történelemképet), amely érti és vallja, hogy az ember egyszerre teremtmény és rendelkezik teremtő erővel, egyszerre bír Isten képmásságával és bűnös, valamint – radikális szabadságának köszönhetően – egyszerre rendelkezik kreatív (építő) és romboló hajlammal. A polemikus Niebuhr szerint a tévedések elkerülésében (amelyre a legtöbb keresztény elmélet nem képes), és a közösségeket fenyegető problémák megoldásában még mindig, a modern korban is (Szent) Ágoston a „legmegbízhatóbb útmutató.”[x]
Niebuhr nem csak rögzíti, hogy általános az egyetértés abban, hogy Ágoston volt a nyugati történelem első realistája, de azt is kijelenti, hogy a keresztény realizmus a bibliai hit ágostoni értelmezésén nyugszik.[xi]
Meglátása szerint a keresztény egyházatya megfelelően írta le a társadalmi valóság összes közösségi szintjén megjelenő feszültséget és erre pontosan azért volt képes, mert emberképe helyes volt; az ókori, klasszikus emberképpel szemben Ágoston a Bibliából indult ki, az egyént a test és a szellem integrális egységeként kezelte és rögzítette hogy gonoszsága az önszeretetből és annak túlzó formájából(pride, superbia) származik, amely Isten helyet saját magát helyezi saját, vagy akár egy egész közösség középpontjába, okozva ezzel számos negatív társadalmi következményt.[xii] A könyvből kiolvasható második pont tehát egy ágostoni bibliai emberkép mint a keresztény realizmus alapja.
Normatív válaszok és a politika természete
Sajnos Niebuhr keresztény realizmusa így, a könyv alapján még nem teljes; életútja rövid felrajzolásával viszont a két – már érintett – pont jobban megérthető. Az első a társadalmi és politikai kérdésekre releváns (1) keresztény etikán alapuló normatív válaszok biztosítása. Detroiti lelkészi időszakától kezdődően Niebuhr a társadalmi igazságosság előmozdításán munkálkodott. Szociális érzékenysége, igazságérzete és a kirívó társadalmi különbségek sarkallták erre, azonban gondolkodásában is számos olyan elem érhető tetten, amelyek alátámasztották ezirányú törekvését (pl. Szociális Evangélium aktivizmusa, szocializmus, prófétai gondolkodás). Niebuhr figyelembe veszi a szeretet követelményét, vizsgálja a szeretet és igazságosság viszonyát (illetve késői gondolkodásában előtérbe helyeződnek más értékek is), de úgy látja, hogy a társadalmi kérdésekben vélhetően az igazságosság a legtöbb amire törekedhetünk.[xiii] Ez keresztényként lehetőség, de egyben felelősség is.
Tekintve, hogy az (2) ember valós természetének megértése már Ágostonnak köszönhetően megvalósítható, a (3) politika valós természetének megértése az utolsó pont. Niebuhr politikai realizmusának elsődleges forrása a tapasztalat. Az első világháború utáni kiábrándulás, valamint a nemzetközi politika fejleményeinek követésén túl Niebuhr számára meghatározó volt az a – kapitalizmussal szemben részben Marxtól származó, de például Ágoston esetében Cicero Pax Romana-felfogásával kapcsolatos – felismerés, hogy a hangzatos eszmék mögött, amelyek fenntartják a társadalmi rendszert (és ez által sokszor az igazságtalanságot), valójában érdekek és hatalmi kérdések állnak.
Ezek azonosítása – kiegészítve azzal az alapvetéssel, hogy a politikának saját szabályai vannak és nem tekinthetjük alkalmazott etikának – nem csak lényeglátóbbá tesz, de a keresztény etikán alapuló normatív válaszok sikerességét is elősegíti.
Röviden tehát Niebuhr keresztény realizmusa egy lehetséges alternatíva, ami a fent említett három pontból rekonstruálható, megérhető. Bár Niebuhr a részletezett könyvben az egész tudományos kultúrával szemben pozicionálta a keresztény realizmust, a második világháború alatt – amint láthattuk – a külpolitikai álláspontok kialakításában is szerepe volt. A magyar közélet keresztény képviselőinek érdemes lehet elgondolkodnia azon, hogy a saját maguk által használt „keresztény” jelzős kifejezés mellé felvehető-e a keresztény realizmus, mint alternatíva.
Kép forrása: Christianity Today
[i] Niebuhr, Reinhold (1953): Christian Realism and Political Problems. Charles Scribner’s Sons: New York.
[ii] Britannica, The Editors of Encyclopaedia. „Social Gospel”. Encyclopedia Britannica, 7 Feb. 2022, https://www.britannica.com/event/Social-Gospel. Accessed 22 December 2023.
[iii] Niebuhr, Reinhold (2001): Moral Man and Immoral Society. Westminster John Knox Press.
[iv] Niebuhr egyetemi tanárának kritikájához ld. Macintosh, Douglas Clyde (1939): Social Religion. Charles Scribner’s Sons: New York & London.
[v] Fox, Richard Wightman (1985): Reinhold Niebuhr: A Biography. Cornell University Press. p. 147.
[vi] Niebuhr, Reinhold (1964): The Nature and Destiny of Man: A Christian Interpretation. Westminster John Knox Press.
[vii] Bennett, John Coleman (1941): Christian Realism. New York, Charles Scribner’s Sons.
[viii] Itt leginkább a humántudományok képviselőiről, illetve az olyan természettudósokról van szó, akik következtetéseiket az emberekre és emberi közösségekre vonatkoztatják.
[ix] Niebuhr, Christian Realism, p. 3.
[x] Niebuhr, Christian Realism, p. 146.
[xi] Niebuhr, Christian Realism, p. 120, 121, 123.
[xii] Niebuhr, Christian Realism, p. 122, 123.
[xiii] Niebuhr, Reinhold (1935): An Interpretation of Christian Ethics. Harper & Brothers.
